Előadás

Főoldal Előadás

100 Szóban a Város

 

Az est középpontjában a városi élet áll. Minden, ami Budapest múltja, jelene, hétköznapjai, éjjele, nappala, fiatalsága, öregsége és százféle közege. A városban élő, legkülönfélébb emberek szólalnak meg az előadókon keresztül. Mindennapi történeteik között van olyan, amit már mi is átéltünk és van olyan is, amiről el sem tudtuk képzelni, hogy létezik. A száz szóban megírt történetekből összeálló előadást  a már ismert Száz Szóban Budapest projekt ihlette, amelynek eredeti előadói ragadják most kézen a kíváncsi nézőket és vezetik el őket a város sosem látott szegleteibe. Az érzelmekben gazdag, rendkívül humoros és érzékletes előadásban mindkét művész egyaránt énekel is a próza mellett. Azt mondják, van Budapesten az az életérzés, amit jobb megénekelni, mert kevesek hozzá a szavak. Ezt az életérzést pedig biztosan hosszú időre magával viszi a hallgatóság, és mosolyogva látják majd visszaköszönni őket a mindennapjaikban.

 

Közreműködők:

 

Előadók:

Nagy Dániel Viktor

Szilágyi Csenge

 

Rendező: Nagy Dániel Viktor

 

Rendezőasszisztens: Dávid Áron

 

Dramaturg:

Fekete Ádám

 

Hang és fénytechnika:

Kazi Roland

 

Az előadás időtartama: kb. 90 perc 2 részben

 

A Mozsár Műhely és a Manna Produkció közös előadása. A bemutató a Budapesti Tavaszi Fesztivál támogatásával valósul meg.

Legfrissebb Hírek

2017. december 15.

"Aki olvasta Nyáry Krisztián Így szerettek ők könyveit tudja, hogy írók és költők ...
bővebben ...

2017. december 14.

"Lengyel Nagy Anna élő emberek sorsát írta meg a dokumentum és az irodalmi mű közötti műfaji ...
bővebben ...

2017. december 11.

"Józsi és Erzsike is élete vége felé jár, mindketten megözvegyültek, méghozzá ugyanolyan ...
bővebben ...

2017. november 30.

Erdeős Anna szilveszter napján állítja színpadra az Így viszik át című estet, amely a magyar ...
bővebben ...